Gayporesz
Ha lehet fokozni, akkor a teremben még nagyobb lett a némaság. Szinte látható volt az emberek arcán a kín, hogy nem képesek egyszerre két irányba nézni. Azok voltak kivételesen a legjobb helyzetben, akik eddig Harryvel szemben ültek, a vádlottak háta mögött, mert így premier plánban tárult eléjük a jelenet. Nos, meg kell hagyni, nem mindennap adódik ilyen izgalmas és szórakoztató mûsor az itt dolgozó ítélkezõknek. Általában csak könyörgõ, fenyegetõzõ, üvöltõ, tagadó, beismerõ, idõnként síró bûnösök, és még bûnösebbek ennek a helynek látogatói.
Egy Harry Potter vs. Caramel meccs, mindkettõjük ellenségének életéért. Ha nem lett volna kínos, akkor ezek a tisztes bírák most bizony fogadásokat kötnek a végkimenetelre. Azért az össze-összevillanó szemekbõl nagyjából így is sejteni lehetett, ki kinek a gyõzelmében bízik.
Harry felszegett, dacos fejjel fixírozta Caramelt, aki láthatólag elégedett volt ezzel a döntéssel is. Malfoy pedig rendületlenül hozta az elõkelõ, hideg formáját. Mindenki kíváncsi volt az ítéletre, mert bár tökéletesen hallották a nem sokkal ezelõtti beszédet, nem hitték, hogy a miniszter valóban szabadon engedi a halálfalót ilyen egyszerûen.
Caramel élvezte a rászegezõdõ tekinteteket. Mindig is szeretett a figyelem középpontjában állni, és most az az önfejû barom tálcán nyújtotta neki a bosszút és a népszerûséget, ami a választásoknál még igen hasznos lehet. Gyûlölte ezt a konok, makacs, politikailag abszolút nulla kölyköt, aki minden felsorolt negatív tulajdonsága ellenére is nagyobb hatalommal, és befolyással bírt az emberekre, mint amennyire õ valaha is fog. Bosszantotta ez a tudat. Az egyetlen vigasza talán az lehetett, hogy annak a szerencsétlennek fogalma sem volt róla, mi van a birtokában. Harry Potter, fõleg nem sokkal így a háború után, ha akarta, simán megdönthette volna az egész Minisztériumot. Megpróbálta hát teljes erejébõl a maga vonzáskörében tartani a fiút, aki a hatalom biztos záloga az új világban. Mindent fölajánlott neki, amit törvényes, vagy akár törvénytelen eszközökkel a rendelkezésére tudott volna bocsátani. De nem! Az a szerencsétlen kölyök nem volt hajlandó az együttmûködésre. Most pedig maga adja a legtökéletesebb bosszúhoz a fegyvert a kezébe. Caramel gondolatban vállon veregette magát. Ha jól választja meg a feltételeket, akkor az a szemét halálfalóivadék úgy is hamarosan visszakerül ide, ahova való, de elõtte pokollá teszi a Kis Túlélõ életét.
Malfoy hidegen tekintett a két emberre. Finom ösztönei megsúgták, mi a Miniszter úr szándéka ezzel a kétes húzással, és ha nem tartotta volna ezt az embert egy semmirevaló, szemét patkánynak, akkor most elismerõen pillantott volna rá. Pontosan tudta, mire számít a másik, nem hiába nevelték annak, ami, arisztokratának, aki majdan egy nagy múltú család feje lesz. Az õ feladata a Malfoy név tisztán tartása, akár tetszik ez egyeseknek, akár nem. Mindenki tudja, mit jelent viselni ezt a nevet, õ pedig büszke rá. Igen, még most is. Arra természetesen nem, amiért most ezen a helyen kényszerû elviselni ilyen embereket, mint Caramel. Voldemortnak nem lett volna szabad elbuknia, vagy legalábbis tovább kellett volna húznia, amíg apja mindent elrendez, és mint mindig, a család makulátlan múlttal nézhessen szembe a nem is annyira alaptalan vádakkal. De minden olyan gyorsan történt, hogy idõ sem volt intézkedni. Lucius, a híresen jó politikus, vesztett. Ilyen nagyban már nem megengedhetõ a hiba, õ az életével fizetett, és annak a névnek a tisztességével, ami mindig is szinte különálló lényként uralkodott ezen a családon. A rossz döntéssel ide taszította õt is, a fiút, aki egyedül képes tovább vinni a vérvonalat. Most rajta a felelõsség, hogy újra a varázslótársadalom fölé emelkedjen, mint Malfoy, és ezért bármit hajlandó megtenni, hiszen ez a kötelessége.
Sosem hitte volna, hogy a helyzethez képest ilyen könnyû dolga lesz majd, hiszen maga a Kis Túlélõ, a Nagyúr Gyilkosa kínál neki kiutat. Ha valaki, hát Harry Potter, biztosan kiviszi innen. Draco önkéntelenül is elmosolyodott magában. Milyen ironikus, nemde?
Harry idegesen figyelte szavai hatását. Caramel szemmel láthatóan nyugodtan hátradõlt, és elégedett volt a válaszával. Nem igazán értette ezt a reakciót, azt hitte, komolyan meg kell majd küzdenie, hogy Malfoyt megmentse a dementorcsóktól, ehelyett minden hercehurca nélkül - úgy tûnik - a miniszter rábólint erre a képtelen dologra.
Malfoy meg... Róla nem is tudja, mit higgyen. Most, hogy már nem lobog benne a tûz, hanem visszazárt a régi, hideg álarcába, és így nem képes leolvasni a gondolatait. Az elõbb meg mert volna esküdni rá, hogy Draco bármire képes lenne a szabadulásért, most viszont egyetlen jelét sem adja annak, hogy érdekli, ami itt folyik. Mintha takarékra állt volna. Tipikus mardekáros tempó - gondolta fintorogva -, ha van, aki elvégzi a munkát helyettük, minek is törjék magukat.
Mindegy - jutott elhatározásra -, ha belevágtam, végigcsinálom. Azt hiszem, sikerült elintéznem magamnak egy igen hosszú és tanulságos idõszakot, aminek a végén megírhatom a disszertációmat malfoy-tanból. De kérdés, hogy lesz-e kedvem megvédeni?
A teremben összegyûlt bírák, õrök, aurorok, és valamilyen sógor, koma, jó barát alapon bejutott szájtátik úgy viselkedtek, mintha egy láthatatlan pingpong meccsen volnának. Ide-oda kapkodták a tekintetüket az érintettek között. Egyetlen pisszenés sem hangzott el az ominózus bejelentés óta. A pince hidege észrevétlen a csontokig mart, segítségére volt ebben a legnagyobb szövetségese, az emberi szív. A falak nyirkosan izzadtak, és a doh szaga is erõsebben terjedt, rátapadva minden nyálkahártyára. Épeszû ember nem sokáigbírja ezt a feszültséget, így Harry és Caramel jóformán egyszerre szólalt meg. A fiú, ahogy az illem kívánta, egy bólintással jelezte az idõsebb, és magasabb rangú férfinak, hogy kezdje õ.
Caramel, miután ismételten körbehordozta tekintetét, és konstatálta, hogy mindenki rá figyel, megköszörülte a torkát, hogy tovább csigázza az érdeklõdést, majd belekezdett a mondanivalójába.
- Uraim, hallották elõbbi szavaim. Önök a tanúk mindarra, amit eddig, és mit ezután mondani szándékozom. A döntésemet meg nem másíthatom, fõleg én, akinek kötelessége a megfontolt gondolkodás, az egész varázsló társadalom érdekében - Harry kéztetést érzett, hogy a szemét forgassa, de ennyi év alatt kinõtt az ilyen gyerekes érzelemnyilvánításokból. Ráadásul Malfoy is felé pillantott, mintha várna valami efféle reakciót, így inkább maradt az eddig bevált kõ merev arcvonásoknál, és gondolati szinten tartotta meg a véleményét. - Ígéretemhez híven tehát, ha Harry James Potter teljes felelõsséget vállal az itt megjelent vádlottért, Draco Lucius Malfoyért, akkor az érintett megfelelõ óvintézkedések után távozhat.
A tömeg végre sustorogni kezdett. Némelyek morogtak, és nem egy félhangos beszólás fejezte ki nemtetszését, miszerint miért nem kerül a mocskos halálfaló oda, ahová való. A szemekben most felizzott a gyûlölet, arra a lehetõségre gondolva, hogy az általuk oly annyira gyûlölt hatalom egyik képviselõje szabadulhat. Többen ellenségesen kezdték méregetni Harryt is, és nem egy fejben megfordult a kérdés, hogy hogyan lehet ez? Miért védi?
Harry érezte a hangulatváltást. Amikor elfogadta a kihívást, még nem volt teljesen tisztában azzal, hogy mit vállal pontosan, de a miniszter önelégült arcát nézve lassan megértette, hogy csapdába csalták. Rápillantott Malfoyra, aki - mint mindig - most is elegánsan ült az õt rabláncon tartó széken, és egyenes háttal, felemelt fejjel nézett farkasszemet az õt fixírozókkal. Nem tûnt meglepettnek, és Harryt bosszantotta, hogy csak õ nem vett észre az egészbõl semmit. „Az a szemét!” – szorult ökölbe a keze. – „Ha nem tud maga mellé állítani, akkor ellenem hangolja a közvéleményt, ahogy teszi azt már jó ideje, és újra, meg újra oda jutunk, hogy én magyarázkodom az embereknek. De nem érdekel! Akkor sem adom fel! Megmutatom, hogy igeneis jó döntést hoztam!” - Fölemelte a fejét, és jeges pillantással mérte végig azokat, akik megkérdõjelezték ennek helyességét. Többen megszeppenve másfelé néztek. Nem sokuknak volt bátorsága sokáig magán tûrni a haragvó Megváltó tekintetét.
Malfoy határozottan jól szórakozott. Tudta, hogy nyert ügye van. Caramel fontosabbnak tartotta Harry megalázását, mint azt, hogy õt koholt vádak alapján lecsukassa. Nézte a felháborodott embereket, minden különösebb érzelem nélkül. Megvetettte ezt a csõcseléket, akik a látványosság kedvéért jöttek csorgatni a nyálukat, na meg azért, hogy vethessenek egy pillantást, netán odaköszönhessenek a Kis Túlélõnek. Szánalmasnak tartotta ezeknek az embereknek a létét, és jól esett lenézni a gyûlölettel lobogó szemeket. Látta, hogy Harry felé néz, de ez sem izgatta különösebben. Az a szerencsétlen a feladatát már elvégezte, innentõl nincs több dolga vele. Mindenesetre tényleg roppant szórakoztató volt változó arckifejezéseit figyelni, amik minden igyekezete ellenére, pontosan tükrözték az adott helyzetrõl a véleményét. Ki nem hagyta volna, amikor az a szerencsétlen rádöbbent, hogy Caramel a bolondját járatta vele. Viszont meglepõdött azon a tekinteten, amit a másik fölemelkedõ arcán látott végül. Van tartás benne, az kétségtelen – ismerte el magában –, kár hogy nem nemesnek született, akkor talán kiváló szövetségesek lehettünk volna. Bár, ki tudja, lehet, így volt elrendelve, és akkor is csak halálos ellenségekként tekintenénk egymásra. Kár is ezen rágódni...
A néma háborút ismét a miniszter hangja törte meg. A felháborodott, néhol tanácstalan szemek felé fordultak, amint szólásra emelkedett.
- Természetesen nem kószálhat közöttünk mindenféle megkötések nélkül, amíg ártatlansága be nem bizonyosodik. - Az ártatlanság szóra többen felhorkantak ugyan, de õ nem zavartatta magát. –Tehát, köteles letenni a Megszeghetetlen Esküt, hogy sem õ, sem általa megbízott emberek nem törnek felügyelõje életére. Továbbá a vádlott köteles a felügyeletével megbízott, jelen esetben Harry James Potter közvetlen közelében tartózkodni, és értelemszerûen egy fedél alatt lakni vele a kivizsgálás lezárásáig.
A suttogás megint elhalt a teremben erre a kijelentésre, és Caramel nagyon élvezte, hogy ennyire kezében tartja a hangulatot. Elégedett volt a mai napjával.
Harry és Draco most pillantott elõször igazán egymásra. A zöld és a szürke szemek fenyegetõen villantak össze, hisz mindkettõ mögött ádáz harc dúlt. A tökéletes önuralommal büszkélkedõ Malfoy vonások is megremegtek egy törtmásodperc erejéig, és az egyébként sem türelmérõl híres Potter-vér is forrni kezdett. Majd mindkettejük részérõl egy apró biccentéssel elhessegették az indulat felhõit, és a jóval összeszedettebb arisztokrata csemete szólalt meg elõször.
- Elfogadom a feltételeket.
Harry még egy pillanatig bírkózott saját indulataival, majd miután sikeresen meggyõzte magát, hogy ezzel is borsot törhet szeretett minisztere orra alá, õ is megerõsítette az elõtte szólót.
- Draco Lucius Malfoy felügyeletét, a megszabott feltételekkel együtt, továbbra is vállalom.
További Szextörténetek