A vidéki postás
A történetet Tyson barátom mesélte Nékem, egy fröccs mellett. Hogy igaz volt, vagy csak a bor beszélt belõle, döntsék el Önök, Nékem mindenesetre tanulságos.
Az új postás még csak pár napja járta a falut. Az emberek, a házak újak voltak Néki. Szolnokról jött, a nagyvárosból. Itt Tiszakemencésen, ebben a kis helységben, még meg kellett szoknia. - Kedvesek itt az emberek - gondolta, és visszaköszönt a szembejövõ, ráköszönõ ismeretlen öreg nénikére.
- Kezit csókolom!
Nem baj az, hogy hátrahagytam magam mögött azt a nyüzsgõ, büdös várost. Jó ez a nyugalom... - suhant át az agyán, ahogy épp egy tócsát lépett át megfontoltan. Ott mindenen át kellett gázolni. Itt erre is van idõ.
János, Szolnokon dolgozott kézbesítõként. A fiatalítás, na meg az idegeinek a romlása, ellehetetlenítette a régi munkahelyén. A sorozatos bakik, a stresszes légkör, a nap mint napi piszkálódások, eljuttatták arra a pontra, hogy sok lett Néki. Egy nap besétált a fõnöki irodába, megkereste Vigyázó Pált, a fõnökét, és bejelentette.
- Nincs tovább Palikám. Én ezt itt nem bírom.
Pál jó ember lévén, nem értette a dolgot.
- Mit nem bírsz kedves barátom? - kérdezte.
Túl sok a feszültség. Az idegeim. Kezdenek tönkremenni az idegeim. Az idegeim... az idegeim - hajtogatta magában még párszor. Nyugdíjosztáskor már az elõzõ nap remeg a gyomrom. Rosszul vagyok. Félek, hogy kirabolnak.
A fõnök értetlenül nézett Jánosra. - Ez bolond. Ki bántana egy postást? De nem akarva megsérteni régi kollégáját, így csak ennyit mondott.
- Kapsz egy kis szabadságot János - válaszolta szánakozón.
- Nem, nem... Nékem elegem van.
A beszélgetés még pár percig tartott. A fõnök egy áthidaló megoldással, áthelyezést javasolt a postásnak. A férfi egy kis falucskába került. A megbízatása mellé, még egy szolgálati lakást is kapott.
- A régi postásunk helyére éppen keresünk valakit. De erre az isten háta mögötti sárfészekbe, senki nem akar lemenni. Ám Néked ez pontosan meg fog felelni - mondta örömmel Vigyázó Pál, és ennyiben is maradtak.
Pár hét szabadság és a költözködés után, János megérkezett az új helyére. A régi postás körbevezette a területen.
- Ném nagy dolog, dé valakinék ézt is még kéll csinájnija - mondta.
- Még - válaszolt János - utánozva a másik tájszólását -, de a gondolatait nem kollégája mondandója kötötte le, azok másutt jártak; kinn a mezõn, ahol a friss fû illatát érezte, nem a poshadt városi kukák szagát...
A postás meghúzta a kolompot, de a hangra nem jött ki senki a házból. Átnézett a kerítés tetején, de semmi mozgást nem észlelt. Megnyitotta a kapukilincset. Nem volt zárva. Beljebb lépett.
- Jó napot! - kiáltott. Van itthon valaki?
Senki nem válaszolt. Még beljebb ment. Már egész a gangig jutott, amikor egy mordulást hallott a háta mögül. - Az istenit, ez egy kutya! Egy hatalmas kutya - pillantotta meg az árnyékot -, van a hátam mögött. János visszább lépett volna, de a házõrzõ vicsorogni kezdett. Ahogy megmozdult, az eb hangos ugatással folytatta. A férfi lába földbe gyökeredzett. - Ennek a fele sem tréfa. Ez a vadállat meg fog engem enni, ha megmozdulok.
- Kicsi kutya... - szólította meg az állatot -, engedj kijjebb! - és mégis megpróbált egy tyúklépést tenni, tolatva, vissza a kapu irányába. De amaz csak nem tántorított. Haragosan ugatta a betolakodót. János ijedtében kõvé meredt. - Meg se moccanok, meg se moccanok... - hajtogatta. Közben a vadállat a lábaihoz dörgölõdzve körbe-körbe járkált körülötte, majd egyszer csak lefeküdt elé. A szerencsétlen ember le se mert nézni támadójára, csak érezte a veszélyt. A hatalmas szõrmók elterülve, cipõjére letéve a nyáladzó fejét, szüneteltette a támadását. A postás kissé megkönnyebbült. - Talán nemsokára megjön a házigazda is, aki megment - gondolta.
Eltelt vagy fél óra.
János már kezdte rosszul érezni magát. A veríték csorgott a homlokáról. Kirázta a hideg, közben izzadt a nyári napsütéstõl. Ezerszer megbánta már, hogy nem maradt otthon, Szolnokon, a békés kis városában. - Ez a falu lesz majd a halálom - gondolta.
- Cicc, cicicc, Vilma! - kiabált a nõ. A macska futva ugrott a kezébe. Jó nápot János! Míly járátbán felínk? - kérdezte a gazdasszony. Á nyugdíjámát hoztá?
A férfi nem tudott megszólalni, csak bólintott.
- Jó é erre felínk? Mégszokott mán itten? Ugyé nincs az a sok ídég? Az asszony jó hátba verte a postást, és ezzel együtt beljebb toszigálta. Üljön lé! - és az asztalhoz ültette az ijedt vendégét. Ná ménnyit hozott Nékem? Mutássá mán a summát!
János a félelmetes házõrzõt kereste. De nem látta sehol. Csak az a nyamvadt Vilma dörgölõdzött az asszonyához...
- Eltûnt a kutya - mondta a nõnek válaszul.
- Méllyik kutyá?
- Az ami... Nem is tudom....
A férfi lenézett a macskára. A napsütésben egy hatalmas árnyék kísérte ki a kapuig.
- Viszont látásra, viszont látásra! - kiabált utána kedvesen az asszony.
- Csak egy árnyék... a rettegés maradt...
További Szextörténetek